
Érdekes fotósorozatra bukkantam az iskolatörténeti kiállítás anyagának rendezése közben.
A Móra Kiadó szerzői és szerkesztői 1983. május 11-én nálunk vendégeskedtek. Rendhagyó irodalomórákat, vetélkedőket tartottak a gyerekeknek. Itt volt többek között Lázár Ervin, Csukás István, Ágai Ágnes, Padisák Mihály (a “Miska bácsi levelesládája” c. rádióműsor gazdája), Rónaszegi Miklós, Rigó Béla. Így, együtt!
Nagy élmény lehetett a velük való találkozás – ez látszik a fotókon.

Érdekes , hogy majd 30 év távlatából olvasva ezt a bejegyzést, felidéződött bennem az a nap. A vendégek a közös program után “szét voltak osztva” az osztályok között. Hozzánk, az akkori 5.c osztályba Padisák Mihály jött be egy órát tartani. Elmeséslte, hogyan lett rádiós, miylen felvételin kelett túlsesnie. Nagyon meggyőző előaadó volt, erre bizonyíték hogy most is emlékszem arra a a napra:-)
Kedves dirto! Nagyon örülök, hogy emlékszel erre az eseményre. Annak még inkább, hogy személyedben egy régi diákunkat üdvözölhetem a könyvtár blogján.
Kedves Dirto! Ha felismersz valakit a gyerekek közül a fotókon (esetleg te is ott vagy), írd meg légy szíves.